Erenike

Az istenítéletnek alávetett lány kődarabként zuhant a habok közé. Nergasz püspök az üresen kongó nicosai templom tornyából szemlélte a távolból is lehangoló látványt, miközben keserűség telepedett a szívére. A galambősz hajú, finoman metszett arcvonású egyházi méltóság lelkét acéltűként döfte át a fájdalom, az idős férfi máskor áthatóan villogó kék szeme könnybe lábadt a gyötrődéstől.
A megtört püspök korántsem ilyesfajta végkimenetelre vágyott, amikor megkezdte titkos találkáit Erenikével. A férfi lelki szemével maga előtt látta azt a sorsdöntő, s egyben csalfa beszélgetést, melynek során belerángatta a harcába a lányt.
- Te az én törvénytelen utódom vagy, gyermekem – hazudta neki megjátszott szégyenkezéssel. – Sem az egyházi, sem a világi hatóságok nem néznének el egy magamfajta embernek ilyen pokoli botlást. Anyád azt hiszem, a Sátán ágyasa volt, mert szándékosan portám küszöbére rakott csecsemőként, hogy gúny tárgyává tegyen. Én gyengeségemben úgy tettem, mintha egy vadidegen árvát fogadnék örökbe, akihez semmi közöm. Nagyobb korodban szolgálóként helyeztettelek el a Merhuuvius-birtokon, ahol feltűnés nélkül szemmel tarthattam fizikai és lelki fejlődésedet. Mindez olyan titok, amely mindkettőnk bukását okozhatná, mert ha kitudódna, akkor máglyán végeznénk.
- Senkinek sem fogok beszélni róla, atyám! – fogadta pírral az arcán Erenike. – Megesküszöm az Úr nevére!
- Nem – rázta meg a fejét gyorsan Nergasz -, én épp az ellenkezőjét akarom. Őszinte leszek veled, lányom, Nicosa fényes felszíne alatt sötét szekták lapulnak. E megátkozott falak közt hemzsegnek a valódi boszorkányok, de nagyon jól leplezik kilétüket. Rengeteg az ártatlan áldozat, miközben képtelenek vagyunk a valódi bűnösöket kiszűrni. Egyházam vétlen asszonyokat és lányokat öl a tóba, sokszor pusztán csak a rosszakaratú szomszédok feljelentései miatt, míg a pokol igazi szolgálói meghúzzák magukat az árnyak között. Én a valódi ellenséget akarom, s múlt éjjel isteni jelet kaptam, hogy ebben te leszel az eszközöm. Hintsd el a pletykát, hogy egy bukott pap törvénytelen gyermeke vagy, ami nem is áll távol a valóságtól, és ha csakugyan létezik boszorkányszövetség Nicosában, akkor biztosan felfigyel rád. Azt akarom, hogy amikor megkörnyékeznek, hogy a soraikba csábítsanak, ne állj nekik ellent, lépj közéjük, és fürkészd ki titkaikat! Vállalod ezt a veszélyes megbízatást, lányom?
- Igen, ha kéred, atyám! – vágta rá Erenike gyermeki elszántsággal.
A lánynak sejtelme sem volt róla, hogy a képmutató Nergasz hazudott neki, mert valójában sosem fűzte össze őket vérkötelék. A püspök főzte ki a rokonságukról szóló mesét, amikor meglátta otthona előtt az apátlan-anyátlan árvát. Isten küldte ajándékot látott a zokogó csecsemőben, akit idővel felhasználhat az Anthea ellen.
Anthea!
Oly sokszor hallotta a félve suttogott nevet – a várost láthatatlan fonadékkal átszövő, misztikus boszorkányszövetségét, melyhez sosem vezettek nyomok. Nergasz jól tudta, hogy létezik a páholy, amelynek tagjai mágikus hatalmukkal kedvükre formálják a valóságot. A püspök régóta fente rájuk a fogát, de Erenike kihasználása előtt fikarcnyival sem került közelebb hozzájuk. Majd két évtizednyi várakozásba telt, mire az Anthea végre ráharapott a csalira. A boszorkányok elhitték a lányról, hogy a püspök törvénytelen gyermeke, talán azért, mert maga Erenike is hitt benne.
- Befogadtak, atyám! – újságolta egy későbbi találkozójukon a férfinak. – Az arcukat még maszk mögé rejtik előlem, de gyanítom, hogy rövidesen az egyik legnagyobb titkuk birtokába jutok.
- S mi volna az? – kérdezte felvont szemöldökkel Nergasz.
- Még nem tudom – ismerte el a lány -, de a beavatáshoz van köze, amely után egy jelölt teljes jogú taggá válhat. Én magam is az lettem, és közeledik a nap, amikor egyértelmű választ adhatok.
- Remélem, igazad lesz!
- Ó, az lesz – bólintott Ereniké. – Azt állítják, hogy látni fogom az igazságot, ha átesek a rituálén, s minden rejtett tudásuk megnyílik előttem. Akkor már álarcot sem fognak hordani, mert tekintetem úgy is áthatolna maszkjukon.
- Legyen meg az Úr akarata! – fohászkodott Nergasz. – Minél hamarabb ügyünk végére jársz, annál kevesebb ártatlannak kell a tóba vesznie!
Ám a kecsegtető kilátások ingatag építménye összeomlott a végzet váratlan csapása alatt. Olyasmi történt, amit a számító és dörzsölt püspök nem kalkulálhatott be előre számításaiba. A Merhuuvius-birtokon dolgozó egyik irigy cseléd beárulta boszorkányságért Erenikét – nem is alaptalanul, hiszen a lány jó ideje az Anthea jelöltjei közé tartozott. Az egyházi gépezet a vád alapján habozás nélkül lesújtott a tőle megszokott precizitással, amely ellen még maga Nergasz sem tehetett semmit.
Végig kellett néznie, ahogy a poroszlók börtönbe hurcolják elkötelezett ügynökét, és azt sem akadályozhatta meg, hogy az egyházi ranglétrán sokkal alacsonyabb fokon álló papok istenítéletet szabjanak ki foglyukra. Nergasz tudta jól, hogy Erenike ugyanúgy meg fog halni, mint elődei. A püspök nem tagadhatta le maga előtt, hogy mindez az ő bűne, nélküle és a cselszövése nélkül Erenike nyugodtan élhetné egy cselédlány átlagos életét.
A püspök nem akart jelen lenni a vízpróbán, sem a lány közelében állni és érezni rettegését, amikor a tó felszíne összecsap fölötte. Azt viszont már nem tudta megállni, hogy a templomtoronyból ne kísérje figyelemmel az eseményeket. A távcsövön keresztül jól látta, ahogy Erenike énekével elűzi a viharfellegeket, majd azt is, ahogy a porkolábok gúnyos vigyorral felpeckelik a száját, hagyva ,hogy egy csúf szipirtyó derékig lemeztelenítse a lányt az izgatott csőcselék előtt.
Aztán villanásnyi idővel később a katonák könyörület nélkül a tóba hajították szerencsétlen elítéltet. Nergasz püspök hangtalanul zokogni kezdett, mert lelke egy eltemetett zugában régóta gyermekeként szerette Erenikét.

*

Mikor leszállt a sötétség, az ideig-óráig elkergetett vihar megkétszereződött erővel tért vissza, hogy lesújtson a városra. Nergasz püspök homályos tekintettel térdepelt a főoltár előtt és nyakló nélkül vedelte a pálinkát egy hatalmas butykosból. Az idős férfi egyre részegebbé vált, de mákszemnyit sem tudott enyhíteni a lelkét béklyókba fonó fájdalom kegyetlen szorításán.
Még hosszú órákon át nézte a toronyból az egyhangúan fodrozódó tó vizét, hátha felveti Erenike halálba dermedt tetemét, de a közönyös víztömeg örökre elnyelte őt is, ahogy a többieket.
A püspök undorodott magától, undorodott a világtól, legfőképp pedig az egyháztól. Odakint egyre veszettebbül tomboltak az elemek, s pontban éjfélkor mindent átható mennydörgés rázta meg a települést, miközben kitárult a templom súlyos ajtaja. Egy újabb villámcsapás megvilágította a bejárat boltívét, melyben egy zilált, emberi lény körvonalai villantak fel Nergasz káprázó tekintete előtt. A püspök eltátotta száját döbbenetében.
Erenike állt a templom küszöbén.
Az öregember mellkasából hörgő zihálás szakadt fel, miközben elillant agyáról a részegség köde, mintha egy varázsló egyetlen könnyed, ám kegyetlen mozdulattal kijózanította volna. A súlyos ajtó döngve becsapódott az éjféli látogató mögött, és a csapzott lányalak fáradt csoszogással indult meg a padsorok közti folyosóban a gyertyákkal megvilágított oltár felé. Erenike minden lépése sötét tócsát hagyott maga után a kőpadlón, miközben úgy közeledett hínárral hajában, mint egy démon.
- Üdvözöllek, atyám! – mondta a kísértet gúnyosan.
Nergasz összeborzongott, mert olyan érzése támadt, mintha a lány torkából feltörő hang egy kút mélyéről érkezett volna.
- Erenike? – kérdezte a férfi bizonytalan hangon, amikor végre meg tudott szólalni.
- Én vagyok – bólintott a rémítő látomás. – Eljöttem, hogy elmondjam neked az Anthea legnagyobb titkát.
- Nem én árultalak el...
- Tudom! – vágta el a lány hangja a vén pap hebegését. – A cseléd, aki bevádolt, maga is a páholy tagjai közé tartozott, mert elárultatásom a tervük része volt! Nővéreimnek igaza lett, lent a tó mélyén megláttam az igazságot. Sosem voltam a te gyermeked, arra viszont ráhibáztál, hogy egy boszorkány és egy hitehagyott pap ivadéka vagyok. A szekta helyezett az otthonod ajtajához, Nergasz, mert tudták, hogy te magad küldesz vissza hozzájuk.
Ahogy a lány egyre közelebb ért a püspökhöz, akinek úgy tűnt, mintha még a fény is irtózva hajlana el Erenikétől. A férfi partra vetett halként tátogott, de ajkai képtelenek voltak értelmes szavakat formálni.
- Tudod, milyen érzés volt birkaként várni, hogy vízbe fojtsanak? – kérdezte tőle a teremtmény, aki valaha csak egy egyszerű cselédlány volt. – El tudod képzelni, te féreg? A fejem fölött sötét fergeteg gyülekezett, és nővéreim rám kényszerítették akaratukat, hogy egy ősi énekkel űzzem el a vihart, miközben azt suttogták a fejemben, hogy a fenti vizek nem keveredhetnek a lentiekkel.
- Nem akarom hallani...
- De hiszen te akarod tudni a titkaikat, vén csuhás! – fröcsögte a lány. – A porkolábok kipeckelték a számat, ami nagy baj volt, mert az Anthea megtanítja minden jelöltjét az utolsó lélegzet visszatartására, akár napokon át is, de a technika csakis csukott ajakkal működik. Egyik tapasztalt asszonytestvérem rögtön közbeavatkozott. Felrohant az emelvényre, s míg ártalmatlan ágacskává változtatta a számba kényszerített fadarabot, elterelte a figyelmet azzal, hogy letépte felsőruhámat. Az a pillanat, amíg a férfiak kéjsóváran, a nők pedig irigyen rám meredtek, bőségesen elegendő volt a mágiájához.
- Ne folytasd, lányom! – nyüszítette Nergasz.
- Még mielőtt a tó vize összecsapott volna felettem, kiköptem a pecket és sikerült beszippantanom az utolsó korty levegőt. Tudod, pap, hogy mit láttam odalent a mélyben? Csontvázakat, ártatlanok fehérre koptatott maradványait!
A gyűlölettől izzó tekintetű lány ekkor már csupán karnyújtásnyira állt a paptól, s jobb kezét a remegő férfi vállára helyezte. A rémült püspök úgy látta, mintha ujjai végén borotvaéles karmok csillannának, vérvörös ajkában pedig kegyetlen, hústépő agyarak.
- És most a legnagyobb titok, atyám – mondta megvetően Erenike. – Háromhavonta egyszer az Anthea maga árulja be valamelyik jelöltjét, akit aztán istenítéletre küldenek a hatóságok. Addigra már rengeteg, ártatlanul megölt nő életereje gyűlik össze odalent a tóban. Az ostoba papok végzik el a piszkos munkát, mi pedig learatjuk a hasznát. Bábok vagytok a kezünkben, atyám! A régi nagy boszorkányok ültették el a ti ostoba pápáitok fejében, hogy a vízpróba a legtökéletesebb módja a magunkfajták leleplezésének, holott éppen abból nyerjük mágikus erőnket!
Nergasz felüvöltött félelmében, de már semmit sem tehetett, mert a következő pillanatban Erenike karmai a torkába mélyedtek és feltépték a nyaki ütőerét. Utána a lány hagyta, hogy áldozata az oltár elé hulljon, s miközben a püspök a hideg sötétségbe zuhant rádöbbent, az igazságra, amit már nem mondhatott el senkinek: nem a boszorkányszekta a sötétség leghatékonyabb szövetségese, hanem ő maga, és az egyház, melyet egész életében szolgált.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.