maggoth
Ars poetica

     
Sci-fi
     
Fantasy
     
Krimi
     
Egyéb próza
     
Versek
     
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
- Éjjeli akasztás

Éjféli akasztás

Az ítéletvégrehajtók lassan közeledtek és a sötétzárkában ülő rab jól hallotta lépteik zaját.
Idegei pattanásig feszültek a gyilkolás heves vágyától, de fékezte magát, mert tudta, hogy foglyul ejtői közül valaki ezüst töltényt használt ellene. Őrjöngő démonként tombolt a Butler ranch-en, amikor a törvény emberei lecsaptak rá. Clifford Black seriff már régóta hajszolta őt, mert rettegésben tartotta a vidéket.
Az emberek azt rebesgették, hogy a megtestesült gonosz ütött tanyát Greenslave-ben.
Ez szöget üthetett a seriff névtelen segítőjének fejébe, aki néhány napja csatlakozott Black csapatához. Az éji bűnös úgy sejtette, hogy a szőke idegennek, talán kelet-európai bevándorlók révén jutottak fülébe, a szláv népek vámpírhiedelmei, mert a cowboy pontosan tudta, hogy mi az egyik leghatásosabb ellenszer az éjszaka ragadozói ellen. Ezüstből készül lövedékeket rendelt északról, aztán mikor azok megérkeztek csatlakozott a seriff embereihez. A gyilkos, amikor meghallotta a lódobogást, nem hagyta abba a táplálkozást, mert eszébe sem jutott, hogy halandók fegyverei veszélyt jelenthetnek rá.
A szőke cowboy tüzelt elsőnek, akinek fegyverében nem a szokásos töltények lapultak.
A különleges lövedék azonnal leterítette a vérszívót s miközben az görcsökben fetrengett a padlón, hálát adott érte, hogy nem a fejébe kapta a lövést. Ha úgy történik, könnyen ott hagyhatta volna a fogát.
A seriff emberei gúzsba kötötték zsákmányukat, majd a börtönbe vitték. A különös rab friss sebe nem gyógyult olyan könnyen, mint a régiek. Állandó gyötrelmet okozott neki a fájdalom, miközben meglőtt karjából bűzös genny szivárgott.
A hajnal közeledtével a sebesült rátámadt a seriff helyettesére, Alejandro Cortezre, mert félt, hogy az ablakrácsokon beözönlő napsugarak hamuvá égetik. Sikerült majdnem megölnie a fickót, amivel elérte, hogy büntetésül sötétzárkába zárják.
A fénytől rettegő ragadozó, ennél biztosabb helyet nem is kívánhatott volna. Rövidesen feldühödött tömeg csődült a börtön elé, hogy a gyilkos kiadását követelje, de a seriff ellenállt nekik. A lincselésre vágyó sokaság végül csalódottan távozott, mert Black szavával nem dacolhatott.
A törvény ura úgy döntött, hogy éjfélkor köti fel a foglyot, mikor a csőcselék már bizonyosan nem tombol odakint.
A gyilkos orrát megcsapta a közeledő emberek verítékének bűze, miközben Black és segédje odaértek a cellához egy pap kíséretében. A falfehér csuhás, azért jött velük, hogy végóráján vigaszt nyújtson a veszélyes elítéltnek.
A teremtmény szemfoga mohón tört volna elő, de fékezte vérszomját.
A szőke ismeretlent nem látta köztük, de megeshetett, hogy a közelben várakozik beavatkozásra készen. Az élőholt ellenállás nélkül hagyta, hogy kivezessék a szabad ég alá. A sort a feloldozást kínáló lelkipásztor zárta.
Odakint egy magas bitó várta a bűnöst, melyen Black már sok gazembert felkötött.
Az elítélt lassan ment fel az emelvényre és üres tekintettel hagyta, hogy torkára helyezzék a hurkot. Aztán az élőholt egyetlen metsző pillantással a prédikátor torkába fojtotta a szentbeszédet, miközben megvető arccal várta az elkerülhetetlent. A következő pillanatban megnyílt alatta a csapóajtó és a vámpír aláhulló teste tehetetlenül zuhant a mélység felé. A vérszopó megrettent zuhanás közben, mert egy pillanatig elfelejtette, hogy már rég nem él, miközben kaleidoszkópszerűen forogtak körülötte kivégzése résztvevői. Clifford Black seriff gránitkemény arcvonásai egybemosódtak a félénk szentfazék rémült ábrázatával és a seriff helyettes sunyi képével, mintha egy groteszk háromarcú lény jelent volna meg kitáguló szeme előtt.
Néhány percnyi vonaglás, aztán a túlterhelt nyakcsigolya száraz reccsenéssel tört ketté, mint egy faág.
A vámpír halottnak látszó teste ernyedten lógott, mintha elszállt volna belőle az élet. Mellkasa nem moccant s megüvegesedett tekintete a semmibe révedt, mialatt türelmesen várta, hogy kivégzői elkotródjanak. Felkötötték, ahogy egy lótolvajt szokás, de ez nem zavarta. Messzire tévedt vérszívó volt, akit egy egyszerű lenkötéllel nem lehet megölni.
A halottnak hitt gyilkos jó óra múlva nekilátott a szabadulási kísérleteknek. Puszta megszokásból újra lélegezni kezdett, pedig vámpírléte kezdetén émelyítette a színjáték, amellyel megjátszotta, mintha élne még. Máskor megerőltetés nélkül széttépte volna a csuklóját feszítő köteleket, de most nem boldogult. A karjába ékelődött ezüst belülről égette, mintha tüzes vasat döftek volna a testébe, miközben mindhiába vergődött. Pórusaiból vér patakzott veríték helyett és ez tovább csapolta erejét. Kínjában eltorzult arccal erőlködött, villogó szemfoggal acsarogva a telihold felé, de mégsem jutott semmire, mintha ereje örökre cserben hagyta volna. Kudarca betetőzéseként meghallotta, a gyűlölt szőke cowboy közelgő lépteit az akasztófához vezető ösvényen. A holdvilág fényében fenyegetően villant meg a férfi kezében szorított hatlövetű. A kötelén vonagló élőholt meredten nézte és biztosra vette, hogy ezüstből készült lövedékek lapulnak a tárban.
- Üdv, vérszopó! – köszöntötte az idegen rekedten. – Remélem nem gondoltad, hogy átverhetsz? Jól ismerem én, a hozzád hasonló szörnyeket! Ugye, nem hitted, hogy hagylak elsétálni innen?
- Pondró! – üvöltötte a vámpír gyűlölködve.
- Befejezem, amit kell, te féreg! – szögezte le a fegyverforgató, aztán felemelte a coltot, hogy meghúzza a ravaszt.
A célba vett szörnyeteg behunyta szemét, miközben a hatlövetű dörrenése széttépte az éjszaka csendjét...
Egy perccel később az élőholt szemhéja felnyílt, mint egy dohos kriptaajtó. Tekintete élvezettel itta be ellenfele döbbenetének látványát.
A szőke férfi imbolyogva állt és csodálkozva szemlélve a mellkasán keletkezett lyukat. A hátába kapott lövést, de a lövedék elöl jött ki, a tüdeje tájékán. A nyílásból vérpatak szivárgott, ami őrjöngésig fokozta a vámpír izgalmát. A cowboy partra vetett halként tátogott, nem értve, miként csúszhatott hiba a számításába.
A fegyver görcsösen remegett a férfi kezében, miközben verítékes homlokkal próbált összpontosítani. Szerette volna utolsó leheletével meghúzni a ravaszt, de az orvlövész prímán eltalálta, mert a következő pillanatban holtan rogyott össze. A bujkáló megmentő következő találata végképp bebizonyította, hogy sötét erők irányítják, mert újabb lövése késként hasította el a hóhérkötelet.
Az éji vérszívó ruganyosan érkezett talpra a magasból, ahogy egy vadászó párduc.
Rávicsorgott Alejandro Cortezre, akit azért tett segédjévé, hogy kihúzza őt a bajból. Amikor a fogságba esett vérszopó megtámadta a seriff helyettest, hogy sötétzárkába kerüljön, nem ölte meg, de csak mivel sikerült apró sebet ejtenie rajta. Ez elég volt a vámpírnak, hogy átvegye a megfertőzött férfi felett az uralmat.
Az élőholt sejtette, hogy a szőke ismeretlen nem éri be azzal, hogy a környék rémét éjjel felkötik. Az alattvalójává tett Cortez volt a titkos ütőkártyája, amit az élőholt a cowboy ellen fordíthatott. A mexikói kutyatekintettel bámult urára, miközben megszabadította kötelékeitől. Talán dicséretre várt, de a vámpírnak gyógyulnia kellett, mert elpocsékolta az erőt, amit a Butler család véréből merített.
Szánalom nélkül rántotta magához segédjét, hogy a torkába harapjon, mert a hátba lőtt férfi megalvadt vére már fabatkát sem ért. A balszerencsés mexikóinak sikoltani sem maradt ideje, miközben a szörnyeteg kiszívta a vérét, hogy testét rongycsomóként hajítsa a másik hulla mellé.
A kortalan ragadozó megnyugodva érezte, ahogy erő árad szét ereiben. Karjából elmúlt a fájdalom, miközben az ezüst töltény haszontalan kacatként fordult ki belőle. Nem tudta meghallotta-e valaki a lövéseket, de nem is érdekelte.
Vöröslő ajkát mosolyra húzva vadászni indult az éjben, miközben úgy döntött meglátogat a városban egy alvó családot, mert tudta, hogy pirkadatig még rengeteg ideje van.
Ekkor az elégedett győztes gyanús neszt hallott a háta mögül, de nem maradt ideje rá, hogy megforduljon.
A szőke cowboy olyan könnyedén ült fel Cortez porhüvelye mellett, mintha meg se kottyant volna neki, hogy hátba lőtték.
Sérülésnek nyoma sem látszott a testén.
Sokféleképp hívták, de otthonában Féreg volt a neve. Mestere engedélyezte, hogy leválva családjáról új utakra térjen. A kalandvágyó vámpír átkelt a tengeren, mert azt hitte a túlparton szűz területekre talál. Hamarosan hírét vette, hogy Greenslave-ben egy szörnyeteg tombol, ami rádöbbente, hogy megelőzte, egy óvilági rokon.
Féreg csöppet sem örült e ténynek, mert egyeduralomra vágyott.
A szőke élőholt egy fegyverkováccsal ezüst töltényeket csináltatott Greenslave-től messze, fenn északon, aztán felajánlotta szolgálatait Black seriffnek. A törvény embere örömmel fogadta az idegen segítségét s az kopóként vezette a szörnyeteg nyomára. Féreg szíve szerint már a ranch-en megölte volna ellenfelét, de nem tette meg.
Jól tudta, milyen rémületet váltana ki a halandókból egy vámpír pusztulása.
A hátra húzott ütőszeg fémes kattanását elnyomta a forgótáras pisztoly mennydörgése és a kiröppenő lövedék telibe találta ellenfele koponyáját. A vetélytárs minden átmenet nélkül lángba borult. Testéről sercegve foszlott le a hús, majd csontváza villanásnyi idő alatt hamuvá porladt. Letaglózó élmény lett volna a seriff embereinek, ha ezzel a látvánnyal szembesülnek a ranch-en, hiszen még soha hírét se hallották vámpíroknak.
A szőke cowboy lesöpört szarvasbőr zekéje ujjáról némi pernyét, aztán könnyed ugrással átvetette magát a börtön falán, hogy zajtalanul érjen földet a túloldalon.
A jól végzett munka elégedettségével vágott neki az éjszakának, hogy becserkésszen valami prédát, mielőtt felkel a nap.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
     
Nyertes művek
     
Ahol jelen vagyok
     
BLOG

Maggoth Blogja

     
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Angyalkáim

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

     
Látogatóim
Indulás: 2010-06-13
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre